Kedves Látogató!
Küldetésünk Székesfehérvár Öreghegy kertvárosi jellegének megőrzése, fejlődésének elősegítése és a hagyományok megőrzése.
Az itt lakók képviseletében és támogatásával, érdekeiket és elképzeléseiket követve.
Az öreghegyieket hívjuk, várjuk, tartsanak velünk!
Itt a honlapon tájékozódhat a városrész életét befolyásoló eseményekről, tevékenységünkről, bemutatjuk Öreghegy múltját, jelenét és Önnel együtt írjuk jövőjét: mert hisszük, hogy elsősorban rajtunk múlik milyen lesz. Köszönettel: Öreghegyért Egyesület
Június 5-e környzetvédelmi világnap
Stockholmban 1972-ben június 5-én tartották az első „Ember és bioszféra” címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát. A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította.
Célja: széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, a közös cselekvés és együtt-gondolkodás elősegítése, a fenntartható fejlődés eszméjének terjesztése.
S hogy mit lehet tenni ezen a napon? - a csatolmányból nyissa meg/töltse le az erről szóló oldalt.
Hamarosan teljes lesz a csatornázottság
Február 16-án, szerdán 18.00 órakor lakossági fórumot tart Horváth Miklós Csaba, a 13. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
Helyszín: Öreghegyi Művelődési Ház
![]()
Aki tudja, adja tovább a hírt, sokan nem tudnak róla....
2010. június 22-én került kihirdetésre az a fehérvári rendelet, amely lehetővé teszi az átmeneti segélyhez jutást a csatornázásban részvevő-, és rászoruló fehérvári családoknak.
"A segély az e célra rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével, az azon feltüntetett dokumentumok csatolása mellett igényelhető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati feladatot ellátó szervezeti egységénél, valamint a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal összefüggő feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységénél, illetve postai úton."



